Ildyoga - TestKovács Program

💫

🙂

https://www.facebook.com/share/19VswdQUKR/

Kiderült ! Ezért hullanak a mai 40–50 évesek: fájdalmas igazság, amiről túl sokáig hallgattunk!

Egyre több családban hangzik el ugyanaz a szívszorító mondat: „Még csak ötven körül volt.” És ez a mondat ma már nem ritka kivétel, hanem fájdalmasan ismerős valóság. A statisztikák mögött nem puszta számok állnak, hanem emberek, családapák, édesanyák, testvérek, barátok, munkatársak, akiknek még rengeteg dolguk lett volna az életben.

A háttérben gyakran ugyanazok a tényezők ismétlődnek: szív- és érrendszeri betegségek, daganatos megbetegedések, kezeletlen magas vérnyomás, túlsúly, cukorbetegség, dohányzás, rendszeres alkoholfogyasztás, tartós stressz, kevés alvás és elmaradt szűrővizsgálatok. Nem lehet minden tragédiát megelőzni, ezt fontos kimondani. De sok esetben a baj évekkel korábban jelez. Csak éppen a mai 40–50 évesek túl gyakran tanulták meg azt, hogy a test jelzéseit el kell nyomni, nem pedig komolyan venni.

A „majd kibírom” generációja

A mai negyvenes-ötvenes korosztály jelentős része abban nőtt fel, hogy a munka nem választás, hanem kötelesség. Menni kell, dolgozni kell, helyt kell állni, nem panaszkodni kell. Ha fáj, majd elmúlik. Ha fáradt vagy, majd iszol még egy kávét. Ha szorít a mellkasod, biztos csak ideg. Ha nem alszol, majd hétvégén bepótolod.

Ez a gondolkodás sokáig erőnek tűnik, pedig valójában veszélyes önkizsákmányolás. A test ugyanis nem felejt. A tartós stressz, a mozgáshiány, a rossz étkezés, az esti alkohol, a dohányzás, a hasi hízás és az alváshiány nem külön-külön rombol, hanem összeadódik. Egy ideig csak fáradtság lesz belőle, később vérnyomásprobléma, cukorbetegség, érszűkület, infarktus, stroke vagy daganatos diagnózis.

A legnagyobb baj az, hogy sokan csak akkor állnak meg, amikor már nem ők döntenek a megállásról. Hanem a mentő, a kórház, a műtő, vagy egy kimondott diagnózis.

A magyar halálozási adatok mögött emberi sorsok vannak

Magyarországon a halálozási statisztikákban továbbra is meghatározó szerepet játszanak a keringési rendszer betegségei és a rosszindulatú daganatok. Ez nem távoli, száraz adat, hanem nagyon is közeli valóság. Szinte nincs olyan család, ahol ne lenne valaki, akit szívbetegség, stroke, rák, kezeletlen vérnyomás vagy cukorbetegség miatt veszítettek el túl korán.

A tragédia sokszor nem egyik napról a másikra érkezik. Előtte ott van a tartós fáradtság, a nehézlégzés, a fejfájás, a magas vérnyomás, a romló laboreredmény, a mellkasi szorítás, a szokatlan fogyás, a vérzés, a hónapok óta húzódó panasz. Csakhogy ezekre sokan nem úgy tekintenek, mint figyelmeztetésre, hanem mint kellemetlenségre, amit túl kell élni.

Pedig a szervezet nem ellenség. Nem ok nélkül jelez. A fájdalom, a kimerültség, a rossz közérzet, az alvászavar vagy a terhelésre jelentkező fulladás nem gyengeség, hanem üzenet. Aki ezt időben meghallja, sokszor éveket nyerhet.

A stressz nem csak rossz érzés, hanem testi kockázat

Sokan még mindig úgy beszélnek a stresszről, mintha az csak idegesség lenne. Pedig a tartós stressz nem áll meg a hangulatnál. Hat az alvásra, az étvágyra, a vérnyomásra, a vércukorszintre, a szívritmusra, az immunrendszer működésére és a döntéseinkre is.

Aki állandó feszültségben él, gyakrabban nyúl gyors megoldásokhoz. Cukros ételhez, péksüteményhez, energiaitalhoz, sok kávéhoz, esti nehéz vacsorához vagy alkoholhoz. Kevesebbet mozog, rosszabbul alszik, könnyebben halogatja az orvost, és egyre többször mondja azt: „Most már mindegy.”

Így válik a stressz életmóddá. Az életmódból pedig kockázat lesz. A kockázatból betegség. És a betegség sokszor pont akkor üt be, amikor az ember azt hinné, még bőven van ideje.

A magas vérnyomás csendben rombol

A magas vérnyomás azért különösen veszélyes, mert sokáig nem okoz látványos tünetet. Nincs mindig fájdalom, nincs mindig rosszullét, nincs mindig drámai jel. Az ember dolgozik, vezet, intézkedik, bevásárol, neveli a gyereket, közben pedig az erek és a szív folyamatos terhelés alatt állnak.

Sokan csak legyintenek rá: „Néha felmegy, ez van.” Csakhogy a tartósan magas vérnyomás nem apróság. Növelheti a szívinfarktus, a stroke, a szívelégtelenség, a vesekárosodás és más súlyos állapotok kockázatát. Pont ezért lenne fontos, hogy a vérnyomásmérés ne csak akkor történjen meg, amikor már baj van.

Egy otthoni vérnyomásmérő, egy rendszeres háziorvosi kontroll és néhány laborvizsgálat nem luxus. Negyven felett ezek már inkább alapvető karbantartási lépések. Ahogy az autónál sem várjuk meg, amíg füstöl a motor, a testnél sem kellene megvárni, amíg összeomlik a rendszer.

A has nem csak esztétikai kérdés

A negyvenes-ötvenes korosztálynál a hasi hízás nagyon gyakori. Sokan elintézik egy félmondattal: „Ebben a korban már ez van.” Csakhogy a hasra rakódó zsír nem csupán külső változás. A zsigeri zsír anyagcsere szempontból aktív, és összefügghet inzulinrezisztenciával, magas vérnyomással, gyulladásos folyamatokkal és szív-érrendszeri kockázatokkal.

A gond az, hogy ez sem mindig látványos betegségként kezdődik. Először csak szűkebb lesz a nadrág. Aztán jön a fáradékonyság, a rosszabb alvás, az emelkedő vércukor, a romló koleszterinérték, a magasabb vérnyomás. És közben az ember azt mondja: „Most nincs időm ezzel foglalkozni.”

Pedig pont most kellene. Mert negyven felett már nem mindegy, mennyi ideig élünk úgy, hogy közben a szervezetünk folyamatos terhelés alatt dolgozik.

A cukorbetegség és az inzulinrezisztencia nem egyik napról a másikra érkezik

Sokan csak akkor veszik komolyan a vércukorproblémát, amikor már kimondják a diagnózist. Pedig a folyamat gyakran évekkel korábban elkezdődik. Fáradékonyság, étkezés utáni álmosság, állandó édességvágy, hasi hízás, romló laborértékek, magasabb éhomi vércukor vagy inzulinszint — ezek mind olyan jelek lehetnek, amelyeket nem érdemes félvállról venni.

A cukorbetegség nem csak arról szól, hogy valaki „nem ehet cukrot”. Kezeletlenül érintheti az ereket, a szívet, a vesét, a látást, az idegeket és a sebgyógyulást is. Ezért lenne fontos, hogy a laborvizsgálat ne csak akkor kerüljön szóba, amikor már nagy a baj.

A jó hír az, hogy sok esetben életmódbeli változtatásokkal, orvosi kontrollal és időben elkezdett kezeléssel nagyon sokat lehet tenni. Nem kell tökéletes életet élni. De a teljes tagadás hosszú távon túl drága ár.

A dohányzás, a túlsúly és a mozgáshiány együtt különösen veszélyes

Önmagában is komoly kockázat, ha valaki dohányzik, keveset mozog vagy túlsúllyal él. De amikor ezek egyszerre vannak jelen, a szervezet terhelése megsokszorozódik. A szívnek többet kell dolgoznia, az erek állapota romolhat, a légzés nehezebbé válhat, az anyagcsere kibillenhet, a regeneráció pedig egyre lassabb lesz.

A legnagyobb csapda az, hogy az ember hozzászokik a rossz állapothoz. Hozzászokik ahhoz, hogy lépcsőzésnél liheg. Hozzászokik ahhoz, hogy reggel köhög. Hozzászokik ahhoz, hogy estére teljesen elfogy az ereje. És mivel ez lassan történik, nem tűnik vészhelyzetnek.

Pedig a test gyakran nem kiabál azonnal. Először csak suttog. Aki ilyenkor meghallja, még időben változtathat.

Az alkohol nem pihenés, még ha annak is tűnik

Sokan este egy pohárral próbálják letenni a nap terhét. A gond ott kezdődik, amikor ez rendszeressé válik. Egy pohárból kettő lesz, hétvégén több, ünnepekkor még több, közben pedig az ember azt mondja: „Ez nem gond, csak lazítás.”

Az alkohol rövid távon valóban kelthet olyan érzést, mintha oldaná a feszültséget. Hosszabb távon viszont ronthatja az alvás minőségét, terhelheti a májat, növelheti bizonyos daganatok és szív-érrendszeri problémák kockázatát, és könnyen beépülhet a mindennapi túlélési rutinba.

Ez nem erkölcsi kérdés. Nem arról szól, hogy valakit meg kell bélyegezni. Hanem arról, hogy az alkohol nem ártalmatlan stresszkezelő eszköz. Ha valaki csak alkohollal tud ellazulni, az már önmagában fontos figyelmeztetés.

Az ötórás alvás nem erény

A „nekem elég öt óra” mondat sokszor büszkeségként hangzik el, pedig inkább vészjelzés. Lehet, hogy valaki hozzászokik a kevés alváshoz, de ettől a szervezete még nem működik jól. Az alvás nem elvesztegetett idő, hanem alapvető testi és idegrendszeri karbantartás.

A tartós alváshiány ördögi kört indíthat el. Fáradtan több koffein kell, több gyors szénhidrát kell, kevesebb mozgás fér bele, romlik a hangulat, gyengül az önkontroll, nő a stressz, és estére az ember megint csak túlélni akarja a napot.

Sokan negyven-ötven évesen még túl fiatalnak érzik magukat a komoly bajhoz, de már elég régóta terhelik a testüket ahhoz, hogy a baj kialakuljon. Ez a kettő együtt különösen veszélyes.

A mozgás nem sportolói teljesítmény, hanem életvédő alap

Sokan azért nem kezdenek mozogni, mert azt hiszik, ehhez edzőterem, drága felszerelés, futóverseny vagy látványos fogyás kell. Pedig negyven felett a mozgás első célja nem az, hogy valaki tökéletes testet építsen, hanem az, hogy életben tartsa a keringését, az izmait, az ízületeit és az anyagcseréjét.

Napi fél óra tempós séta már sokkal több, mint a semmi. Lépcsőzés, könnyű torna, kerékpározás, úszás, kertészkedés, otthoni átmozgatás — ezek mind számítanak. A test nem azt nézi, hogy divatos-e a sportod, hanem azt, hogy használod-e még.

A mozgáshiány alattomosan gyengít. Először csak merevebb lesz a hát, fáradékonyabb a láb, nehezebb a lépcső. Aztán romlik az állóképesség, emelkedik a testsúly, nő a vérnyomás, romlanak a laborértékek. A mozgás nem csodaszer, de az egyik legegyszerűbb eszköz, amivel az ember visszavehet valamit az irányításból.

A szűrés nem gyávaság, hanem felelősség

Sokan csak akkor mennek orvoshoz, amikor már nagy a baj. A magyar mondás szerint: „Majd ha visznek.” Csakhogy a daganatok, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és a szív-érrendszeri betegségek egy része sokkal jobb eséllyel kezelhető, ha időben kiderül.

A mammográfia, a vastagbélszűrés, a méhnyakszűrés, a prosztata kivizsgálása, az éves labor, a vérnyomásmérés, a koleszterinszint ellenőrzése vagy egy egyszerű háziorvosi kontroll nem felesleges aggodalmaskodás. Ezek éppen azt szolgálják, hogy az ember ne túl későn tudjon meg valamit.

A szűrés nem azt jelenti, hogy valaki betegnek képzeli magát. Épp ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy felelősen gondolkodik, és nem akarja a véletlenre bízni azt, ami időben még felismerhető lehet.

A férfiak különösen gyakran későn kérnek segítséget

Sok férfi úgy nő fel, hogy az erő egyenlő a tűréssel. Nem panaszkodik, nem fél, nem megy orvoshoz, nem beszél a fájdalomról. Ez a neveltetés azonban sokszor nem erősebbé teszi az embert, hanem kiszolgáltatottabbá.

A mellkasi szorítás, a fulladás, a merevedési zavar, a tartós fáradtság, a véres vizelet, a szokatlan fájdalom, a gyors fogyás vagy a hónapok óta fennálló panasz nem férfiatlanság. Ezek jelek. És aki ezekkel időben orvoshoz fordul, az nem gyenge, hanem felelős.

Egy családnak nem hősies hallgatásra van szüksége, hanem jelen lévő apára, társra, testvérre, fiúra. Az igazi erő nem az, hogy valaki mindent kibír. Hanem az, hogy időben belátja: segítséget kérni nem szégyen.

A nők sokszor mindenki más egészségét előrébb teszik

A negyvenes-ötvenes nők jelentős része egyszerre dolgozik, gondoskodik a családról, intézi a gyerekeket, figyel az idős szülőkre, vezeti a háztartást, és közben saját magát teszi a lista végére. Ő az, aki mindenkit elküld orvoshoz, de a saját panaszára azt mondja: „Most nem érek rá.”

Ez a láthatatlan terhelés nagyon sokat kivesz az emberből. A tartós kimerültség, a hormonális változások, az alvászavar, a hízás, a hangulatingadozás, a vérnyomásproblémák vagy a nőgyógyászati panaszok nem hiszti és nem gyengeség. Ezeket ugyanúgy komolyan kell venni, mint bármi mást.

A gondoskodó embernek is szüksége van gondoskodásra. Egy nő értéke nem abban mérhető, hogy meddig bírja csendben, hanem abban is, hogy meri-e saját magát is fontosnak tartani.

A lelki kimerülés testi betegségek előszobája is lehet

A kiégés, a tartós szorongás, a reménytelenség, a folyamatos idegesség vagy az érzelmi kimerülés nem csak „rossz időszak”. Ha hónapokon, éveken át tart, a test is reagál rá. Romolhat az alvás, felborulhat az étkezés, nőhet a vérnyomás, gyengülhet az immunrendszer, és az ember egyre kevésbé tud jól dönteni saját magáról.

Sokan ilyenkor nem segítséget kérnek, hanem még jobban hajtják magukat. Még több munka, még több kávé, még több telefonnyomkodás, még kevesebb pihenés. A végén pedig már nem élet van, csak működés.

A lelki egészség nem luxus. Nem úri huncutság. Nem gyengeség. Ugyanolyan része az egészségnek, mint a vérnyomás, a vércukor vagy a koleszterin. Aki lelkileg teljesen elfogy, annak a teste is előbb-utóbb benyújtja a számlát.

Nem minden az egyén hibája, de sok minden az egyén kezében van

Fontos kimondani: nem lehet mindent az emberek nyakába varrni. A túlterhelt egészségügy, a várólisták, a rossz munkakörülmények, az alacsony bérek, a bizonytalan megélhetés, a lakásh*telek, a családi terhek és a társadalmi stressz mind hozzájárulnak ahhoz, hogy sokan későn jutnak segítséghez.

Nem mindenki tud bioélelmiszert venni. Nem mindenki tud edzőterembe járni. Nem mindenki tud nyugodt környezetben élni. Nem mindenki tud egyik napról a másikra életmódot váltani. Ezt látni kell, különben az egész csak kioktatásnak hangzik.

De vannak apró, hétköznapi döntések, amelyek nem luxuskiadások. Napi séta. Kevesebb alkohol. Kevesebb dohányzás, vagy segítség kérése a leszokáshoz. Vérnyomásmérés. Éves labor. Háziorvosi kontroll. Szűrővizsgálat. Korábbi lefekvés. Kevesebb esti túlevés. Ezek nem hangzatos reformok, hanem unalmas, következetes lépések. Pont ezért működhetnek.

A családnak nem a túlórád hiányzik majd, hanem te

Talán ez a legkeményebb mondat: a munkahely másnap keres valakit a helyedre, de a családod nem tud pótolni. Aki ma mindent a saját egészsége elé tesz, gyakran azt hiszi, felelősen viselkedik. Dolgozik, intéz, cipel, fizet, szervez, megold. Csakhogy ha közben teljesen tönkremegy, akkor pont azok maradnak bajban, akikért az egészet csinálta.

Nem kell egyik napról a másikra új emberré válni. Nem kell maratont futni, tökéletesen étkezni, minden rossz szokást azonnal elhagyni. De el kell kezdeni komolyan venni a jeleket. A magas vérnyomást. A mellkasi szorítást. A fulladást. A véres székletet. A megmagyarázhatatlan fogyást. A tartós fáradtságot. A csomót. A szokatlan fájdalmat. A hónapok óta húzódó panaszt.

A lassú gyilkosok nem egyik reggel jelennek meg. Évekig kopognak. Csak a mai 40–50 évesek túl gyakran túl hangos életet élnek ahhoz, hogy meghallják.

A legerősebb ember nem az, aki mindent kibír

A 40–50 éves korosztálynak nem hősnek kell lennie, hanem életben maradnia. Nem az bizonyítja az erőt, hogy valaki összeharapott foggal végigcsinál mindent. Hanem az, hogy időben felismeri: a teste nem fogyóeszköz.

Aki ma elmegy egy vizsgálatra, az nem gyenge. Aki megméri a vérnyomását, az nem betegeskedő. Aki segítséget kér, az nem teher. Aki változtat, az nem elkésett, hanem bátor.

Mert a családnak, a gyerekeknek, a társunknak, a szüleinknek, a barátainknak nem egy kifacsart, összeomlásig hajtott emberre van szükségük. Hanem ránk. Élve. Jelen. Figyelve. Még sokáig.

A jóga nem egy jógateremhez kötött fizikai gyakorlás, hanem egy állapot.
Csendes tér benned, ami mindig elérhető számodra.

Lehetsz otthon, stúdióban, természetben, vagy bárhol a hétköznapok sodrásában.
A lényeg, hogy minden nap szánj egy kis időd magadra. Valami olyanra, ami feltölt, ami segít a jelenben lenni, és újra kapcsolódni önmagaddal.
Ehhez csak Rád van szükség és arra a döntésre, hogy fontos vagy saját magad számára.
És amikor feltöltődsz, akkor ez az energia hat a körülötted lévőkre, ezáltal szebbé válnak a Veled mindennapok. 🩵

Gyakorolj. Magadért. Értük.

Tekintettél már valaha úgy a balasana-ra, mint terápiás gyakorlat vagy inkább csak pihenésként használod a jógagyakorlásod közben? Az ászanák (jógapózok) csodája, hogy mindegy, hogy miért alkalmazod, de ha gyakorlod hatni fog.

A testhelyzet hatással van a légzőmozgásra. Gondoltad volna, hogy akár egy „egyszerű” babapóz is segíthet hatékonyabbá tenni a légzésed? Ezt akár Te is megfigyelheted magadon. Helyezkedj el babapózba és figyeld meg, hogy a mellkas mely területére lélegzel, hol tágulnak a bordák belégzéskor és hol húzódnak finoman vissza kilégzés közben.

A modern életvitelünkből adódik, hogy az emberek többsége felületesen lélegzik, azonban fiziológiai szempontból rendkívül fontos, hogy a tüdő teljes egészét átlélegezzük. A bordák mozgását követi a tüdő. Ha nem mobilizáljuk minden irányba a bordákat az kedvezőtlenül hat a légzésre, ami különböző tüneteket, betegségeket is okozhat.

Babapóz közben a combok finom nyomást helyeznek a hasi területre, így előre nehezebben tágul a mellkas. Ebben a pózban hátra szabadon tudnak mozogni a bordák, így akár egy ilyen „egyszerű” gyakorlattal is hatékonyan mobilizálod a mellkas hátulsó területét, amiért a tüdőd nagyon hálás lesz.

Úgyhogy tudd, ha ebben a rekkenő melegben nincs erőd 60 percet gyakorolni, akár egy „egyszerű” babapózzal is hozzájárulhatsz az egészségedhez! 🙏🏻

https://www.facebook.com/share/1EvfVNcspd/

„M**d szeretni a tested!
Centiméterekkel és a kirakatba kitett próbababák vékonyságával harcolunk. Minden körülmények között szexik akarunk lenni, ám ez a nagy akarás és az önelfogadás hiánya valami olyat tesz tönkre bennünk, ami nem tér vissza többé. A természetes nőiséget, ami egyedi és megismételhetetlen.
Ezáltal görcsös nőkké válunk, akiknek életét a félelmek töltik ki.

Nem közlekedem a fővárosban autóval. Elvből nem, és azért sem, mert akkor lemaradnék azokról a gyöngyszemekről, amiket az ember utazás közben csíp el. A kislány hat év körül lehetett, édesanyja ölében ült a villamoson, és láthatóan nem tudott napirendre térni három miniszoknyás, mélyen dekoltált, feldúcolt mellű “szexi jelenségen”, akiknek műkörmei neonszínekben tündököltek, és hasonló stílusú, vastag talpú szandálban tűntek ki az utazóközönségéből. Akár egy pornófilm induló képkockája is lehetett volna. Úgy tűnt, mintha barátnők lennének, de volt valami zavaró az összhatásban.

Aztán elhangzott a mindent megmagyarázó bűvös szó az egyik lány részéről: “Anya”. Tehát egy anyuka utazott együtt a két huszonéves lányával. Mindhárman miniben feszítettek, barnára sült, hosszú, formás combjaik zavarba ejtően kihívóak voltak.
“Anya, hogyan lehet annak a fiatal néninek két akkora nagy lánya? Anya, én nem akarom, hogy nagymama korodban is ilyen fiatal legyél! Én jobban szeretem, hogy te olyan anyás vagy meg puha, mert így olyan jó hozzád bújni!”
Éreztem a kislány félelmét. Az járhatott a kis fejében, hogy nincs ez jól így, hiszen az anyáknak mást kell sugározniuk, mint a 20 éves lányaiknak. Megijedt, mi lesz akkor, ha az anyukája nem fog megöregedni?

Minden áron szexinek lenni!

Mi nők leginkább azt szeretnénk sugározni magunkról, hogy fiatalok, vonzóak és szexik vagyunk. Görcsösen diétázunk, még görcsösebben kenegetjük a bőrünket, sport helyett csodakezeléseken veszünk részt.
Reggelente újraszámoljuk a ráncainkat, ha gyűröttek vagyunk, akkor szuper liftinget használunk extra make-uppal.
Mert aznap (is) jól kell kinézni.
Ezt az üzenetet akarjuk magunkon hordani akkor, amikor megvásároljuk a fogyókúrás termékeket, amikor méregdrága kozmetikumokkal akarjuk megtartani a fiatalságunkat, hiszen a reklámok is azt ígérik: ha ezeket használjuk, akkor tuti az eredmény.

Görcsölünk, és egy pillanatig sem engedhetjük el magunkat, hiszen akkor hiba csúszik a gépezetbe, ne is csodálkozzunk, ha a várt eredmény nem születik meg. A türelmetlenebbek plasztikai sebészhez fordulnak, mert az álomtest és az általa élvezhető előnyök azonnal kellenek. Minden nap minden órájában gyötör minket a tudat, hogy nem vagyunk elég vonzók, és hogy vajon mit is tehetnénk még az ügy érdekében. Este hazahullunk, próbáljuk ellátni a feladatainkat, de ez nem annyira egyszerű, hiszen még a műkörmöshöz is menni kell, mert letört az egyik körmünk.

Aztán nap végén ágyba esünk, mellettünk van a párunk, de ezzel nem igazán tudunk mit kezdeni. Bár az agyunkkal tudjuk, nem szeretkeztünk már három hete, és már nagyon kellene – és egyébként már saját magunk előtt is nagyon kellemetlen bevallani azt, hogy igazán semmi kedvünk hozzá –, mégsem tesszük. Képtelenek vagyunk rá. Bár a szexi kinézettel foglalkozunk, a valódi gyakorlásra már nem jut energiánk.

Változni nem bűn!

Hogyan is tudnánk megkívánni a párunkat, amikor egész nap görcsösen megfeszülve igyekszünk az önként vállalt gyötrelmeket betartani.
Képtelenek vagyunk másra figyelni, egy olyan álomképnek akarunk megfelelni, ami szerintünk a boldogság kulcsa.

Mi nők ennek nagymesterei vagyunk.

Párjaink nem tudnak arról meggyőzni, hogy szépek vagyunk akár 5 kilóval súlyosabban is, hiszen egy nő nem csupán a sziluettjétől szép.
Nem akarjuk érteni, hogy csak el kellene fogadnunk önmagunkat, és máris mi lennénk a világ legszebb női, akik tudnak örülni az életnek, és nem a spártai sanyargatástól elsavanyodott arccal élik az életüket. Akik tudnának örülni önmaguknak, a párjuknak, akik képesek lennének arra, hogy bármikor szerelmeskedjenek. Mintha nem lenne fülünk, nem lennének antennáink, amikkel érzékelhetnénk, hogy tényleg nincsenek elvárások.

Azt sem akarjuk tudni, hogy van egy nagyszerű képességünk. A testnek és a pszichének is.

Törekszik arra, hogy változó körülmények között is jól érezzük magunkat. Ezt a képességet erőszakoljuk meg, és öljük ki hatalmas erővel – minden igyekezetünkkel –, aztán egy idő után már messziről is lerí rólunk a boldogtalanság.
Igen, látszik, hogy a sok küzdelem ellenére is elégedetlenek vagyunk, többet akarunk, a génjeink adta adottságokat ki akarjuk cserélni szebbre és jobbra. Mintha egy már kirakott puzzle egyes darabjait akarnánk megváltoztatni kínok kínjai között. Ahelyett, hogy ezt a mérhetetlen energiát felszabadítanánk, és képesek lennénk örülni önmagunknak. Mosolyognánk, csillogna a szemünk, korlátok és görcsök nélkül élveznénk az életet.

Az öregedés szép és fontos folyamat

Az élet a születéssel kezdődik, és a halállal ér véget, az egész egy hosszú folyamat. Egy pillanatra sem áll meg, a sejtjeink változnak, megújulnak vagy elpusztulnak, minden folyamatos mozgásban van.

Igen, változunk. És ez így van jól.

Aztán egyszer csak gondolunk egyet, és meg szeretnénk állítani az időt. Meg akarjuk erőszakolni a természetet. Negyvenévesen is a lányainkhoz hasonlítjuk magunkat. Csalódottakká válunk, hiszen ez nem sikerülhet jól.
Amikor egy növényt elültetünk, akkor az minden évben máshogy szép. Ha kutyatulajdonosok vagyunk, akkor minden nehézség nélkül el tudjuk fogadni, hogy kis kedvencünk öregszik.
Nem hallottam még olyat, hogy valaki ne szerette volna a kedvenc diófáját csak azért, mert már harmincéves a fa.
Akkor mi, nők miért szúrunk ki magunkkal?

Szeresd magad!

A természet jól megalkotott minket, hiszen minden életszakaszban megkapjuk a szépet és a jót. Csak mi ezt nehezen vesszük észre.

Szeretnünk kellene magunkat! Nagyon!

Hiszen a legjobban mi tudjuk szeretni önmagunkat. Ha nem tesszük, akkor a környezetünk sem fogja ezt tenni.
Elfogadás nélküli erőlködés és görcsös igyekezet, ha a folyamatos változást egy statikus állapottá akarjuk átminősíteni.

Gondolkozzunk csak egy kicsit!

Nyolcvanévesen mi lesz azzal a nővel, aki rádöbben hirtelen, hogy az élet elszállt, és minden igyekezete ellenére megöregedett? Hogy a sok energiabefektetés után is megváltozott a teste? Hogyan lehet a rádöbbenés pillanatában feldolgozni mindezt akkor, ha hosszú évtizedeken keresztül a maga természetességében sem sikerült?”
M**d szeretni a tested!

(Fotó: FB)

🙂🧘‍♀️🧘‍♂️