futnitanulok

Nem titok, hogy imádom a Vintedet, és sajnos azt is be kell vallanom, hogy leginkább vásárolni szoktam. Csak akkor lendülök eladásba, amikor realizálom, hogy megint elköltöttem az árát annak a Columbia bakancsnak, amit két éve nem veszek meg magamnak, mert kibaszottul sajnálom rá a lovettát. Ilyenkor mindig lelkifurkám lesz, kipakolom a szekrényt, és eladom, ami k***a rég nem volt rajtam. Amióta futok, ez kábé a ruhatáram nyolcvan százalékára igaz. Javarészt futó- vagy spinningcuccban vagyok, de a legjobb esetben is melegítőben. Szóval ilyenkor kis időre beindul a biznisz. Ez egyfelől tök fasza, másfelől meg az agyérgörcs baszkod, amikor neki kell állnom becsomagolni az eladott holmikat. Tudom, van, aki ezért külön csomagolóanyagot, borítékot, sőt még dobozt is vesz. Én ezt nem teszem. Nem azért, mert sajnálom rá a pénzt vagy ilyesmi, hanem a faszom sem akar még ezzel is foglalkozni. Ebben is, mint oly sok mindenben, a jóvanazúgy módszerével dolgozom. Kirángatom a csap alóli konyhaszekrényből a nejlonzacskótartó nejlonzacskónkat, túrok benne egy szimpatikus darabot, majd miután elhelyeztem benne a szajrét, addig tekerem körbe-körbe ragasztószalaggal, míg szállításbiztosnak nem ítélem. Ennek eredményeként az összes általam feladott csomag úgy néz ki, mint egy kis túsz.
Szerencsére eddig még senki nem reklamált emiatt, csak a férjem van kiakadva. Ő nálam egy sokkal precízebb, akkurátusabb ember. Mondjuk, légtechnikus, és bár abban a szakmában is egyre inkább terjed a jóvanazúgy-elv, azért büszke vagyok rá, hogy nem azt képviseli. Gondolom, így nem meglepő, hogy fel tud szaladni a szemöldöke egy-egy megoldásomon. Olyankor általában azzal a szolid kérdéssel dolgozik, hogy: „Fú, szerelmem, te megint mi a lófaszt mókolsz?”
Egyébként hozzátartozik, hogy bár ilyen téren kibaszott hanyag vagyok, azért arra van igényem, hogy szépen becsomagolt ajándékokat adjunk. Így októberben elkezdem veszegetni a csomagolópapírokat, amitől előjön az éves szemrángása, mert pontosan tudja, hogy december 23-án a nappali szőnyegén gubbasztva ragasztgatja majd a karácsonyi csicsapicsát.

Mondjuk, mentségemre legyen mondva, fejlődőképes vagyok. Mostanra azt is megtanultam, mivel foglalkozik. A kapcsolatunk első egy évében mindenki úgy tudta, a csávóm egy léggitáros.

Mivel ez a kibaszott Facebook-algoritmus csak a faszságokat szereti, a hasznos dolgokat háttérbe szorítja, így most újra megpróbálom.

Szóval október 30-án, délután 17:00-tól 20:00-ig lesz Újpesten, a Szilas futókörön egy halloweeni futás, amelynek keretében szeretnék adományokat gyűjteni az Eszkuláp Állatvédő Egyesület.

Megmondom a frankót, kicsit felbaszarintottam magam, amikor megláttam a különböző tematikus futások nevezési díjait, aztán rájöttem, hogy az én Gengszterpárádájzomban már hagyomány a jelmezes és a mikulásfutás is, így gondoltam, csatlakozom hozzájuk, a nevezési díjat meg a gizsgugyafókákra költöm. Örülnék, ha velem tartanátok.

A lényeg: nem kell regisztrálni, nincs kötelező táv! Ez egy 800 méteres futókör, amin mindenki annyit fut, amennyit szeretne. Ha jelmezben jöttök, akkor kaptok rajtszámot, mert az alapján szavazhattok majd egymásra. Persze nem kötelező, de nagyon fasza buli. Én végig ott leszek, összegyűjtöm, amit hoztok, és eljuttatom az egyesületnek.

Amikre szükségük lenne:
🐶 Kutyatáp
🥫 Kutyakonzerv
🐱 Macskaalom
💊 Vitaminok, parazitamentesítő szerek
🧼 Tisztító- és fertőtlenítőszerek (Sanytol, Domestos, folyékony szappan stb.)
🛏️ Tiszta plédek, ágyneműhuzatok, lepedők. Fontos, hogy semmi ne legyen töltött, mert azt a kutyák szétszedik. Tehát paplan és párna sajnos nem használható.
🦮 Nyakörvek, pórázok, hámok – használt is lehet, de csak jó állapotú és tiszta.
Én ott leszek, összegyűjtöm, amit hoztok, aztán eljuttatom az adományokat az Eszkulápnak. ☺️

Ui.: Ha jöttök, kérlek, írjatok privátban, hogy megbeszéljük a részleteket.

Nagyon köszi előre is! ❤️

Az esemény linkje: https://facebook.com/events/s/halloween-futas/1527854336086197/

Amikor Törökbálinton, a Három nyulak-ban már megettünk és megvettünk mindent, tartottam egy rövid „tárlatvezetést” a legkedvesebb barátnőmnek. Gina az elsők között olvasta a szövegeimet, sőt a könyvem fülszövegét is ő írta, így gondoltam, megmutatom neki a híres budaörsi hegyoldalt. Azt, ahol az egyik kedvenc, a könyvben is megjelent történetem játszódik:

– Állj meg a lépcső alján, halkan köszönj be nagyanyádnak, én meg mondom, hogy elmentünk, mindjárt jövünk. Indulj el felfelé, de már ne nézz hátra, siess! Ha eljutunk a diófáig, akkor jók vagyunk – vázolta az ebéd utáni haditervet nagyapám.
Mentünk szomszédolni, ami férfidolog volt, de engem tiszteletbeli taggá választottak, mert türelemmel, már-már rajongással hallgattam az öregurak sztorijait. Minden hétvégén ugyanazokat.
A budaörsi hegyoldalban akkoriban nemigen voltak igazi kerítések, legfeljebb olyanok, amelyekre a szőlő fel tudott futni. Mindenki ismert mindenkit, és kis ösvényeken látogatták egymást a telekszomszédok.
A diófa tulajdonosainál még nem állhattunk meg, mert ugye az volt a veszélyzóna határa. Csak intettünk, ők pedig mosolyogtak. Tudták, hogy szökésben vagyunk.
Felettük – már kellő távolságra mamától – a Patkásék laktak. Volt egy kis kapu, amelyet, ha magam felé húztam, ki tudtam akasztani a zárul szolgáló drótot. Hamar megtanultam a technikát, így törtem az utat a mögöttem ötvenes lábaival dübörgő nagyapámnak.
A telki cipője ugyanolyan csináltatott óriáscipő volt, mint az utcai, csak nem fűzte be. Ezért volt az a telki.
Patkáséknál csak néhány szóra és az ahhoz illő fröccsmennyiségre maradtunk, aztán indultunk is tovább Bandi bácsihoz. Az ő konyhájában szerettem a legjobban ücsörögni. Az ajtó mellett volt az én helyem.
Mire odaértünk, már egy ezüsttálcán volt kikészítve három bordázott falú pohár és a lila szódásszifon. Bandi bácsi hozott a pincéből maguknak bort, nekem pedig szörpöt. Ha pirosat ittak, málnát kaptam, ha fehéret, bodzát.
Nagyapámmal háborúról, rendszerváltásról, fociról, kéntartalomról és szőlőbetegségekről beszélgettek, én pedig imádtam minden szavukat.
Bandi bácsi hadifogoly volt a II. világháborúban. Hatévesen ezt még nem értettem. Tőle tudom, hogyan kell körtét növeszteni a pálinkásüvegbe, és azt is, hogy a pincébe gyertyával megyünk le.
Sötétedéskor papa kért egy kilépőt. Előfordult, hogy kettőt is, aztán hazaindultunk.
Mire megérkeztünk, mama már hálóingben olvasott. Szemüvegét jelentőségteljesen levette, és nagyapámra förmedt:
– Géza, jól itt hagytatok!
– Rózsi, mondtam, hogy mindjárt jövünk.

Ui.: a fotó kicsit facsarja a szívem. A mi kis faházunk valahol a fenti sárga helyén állt. 🥹

Tavaly januárba jártam először a Három nyulak-ban. Teljesen beleszerettem, de ha nekem akkor valaki azt mondja, egyszer a könyvespolcán leszek, kiröhögöm. És lám!🥹💕

Három hét, és indulunk a Garda-tóhoz. Mindig is szerettem volna oda eljutni – mondjuk arra nem fogadtam volna, hogy elsősorban azért megyek, hogy fussak. Micsoda agyament faszság ez amúgy… de már mindegy. Hacsak valami nem szól közbe, akkor lesz bondzsornó, pásztá, kántuccsíni, káffé és minden, ami miatt Olaszországot a világ nyolcadik csodájának tartom. Hát meg ugye mezzámárátoná. Készülgetek, és kicsit már izgulok is. A két kérdés, ami a legjobban foglalkoztat: mit vegyek majd fel, és mit egyek. Bevallom, a ruházatom elsősorban nem az időjárás vagy a praktikum szempontjából érdekel, egyszerűen jól szeretnék kinézni, ha már ilyen k***a szép helyen futok. Rendelgetek össze-vissza, aminek majd az lesz a következménye, hogy belezavarodok, és teljesen indokolatlan lesz a szettem. Jóvanazúgy. A második kérdés azonban több szempontból is fontos. Egyrészt a kaja amúgy is központi szerepet játszik az életemben, másrészt meg, ha nem feltétlenül szükséges, akkor se hányni, se beszarni nem szeretnék. Csak az az un problema, hogy délelőtt fél 11-kor van a rajt, ami azt jelenti, hogy banánnal meg ilyen fehérjelófaszokkal nem húzom ki, tehát reggeliznem kell. Reggeliznem kell egy szállodában. Egy szálloda olasz svédasztalos reggelijéből kell választanom. Ésszel. Ez nem is un problema, basszátok meg, ez már un problema gigantresco. Szerencsére enyém a világ legjobb edzője, és az evéshez is hasonlóan viszonyulunk, így mikor felvetettem neki ezt az igencsak drámai helyzetet, érezte, hogy ide bizony komoly megoldás kell. Azt mondta (dobpergést kérek): el fog-juk pró-bál-ni! Azt gondoltam, ennél szebb feladatot nem is kaphatnék. Megterítek a panelkonyhában. Csévingbe kisütök harminc tojásból rántottát, egy hatalmas porcelánra rakok mortadellát, prosuttót, parmedzsánót, egy kis paradicsomot, olivabogyót, szórok rá friss bazsalikomot. Ezt egy kis cibattacsúszdán magamba juttatom, majd elhörpölök némi kapucsínót néhány szem amarettivel.
Amikor vázoltam neki a tervem, kiderült, hogy nem teljesen erre gondolt. Már látom lelki szemeim előtt, ahogy szégyenszemre reggel fél hétkor rágok majd egy csóri vajas pirítóst főtt tojással a dolcsevítában.

Kurvajó ez a futás, gyerekek…🤘


Makár Tamás - Edző
Garda Trentino Half Marathon

Képzeljétek, tegnap megjött az első hivatalos fogyásjelentés a Libritől és a Lírától. A kiadó azt mondta, hogy az enyémen kívül eddig csak egyetlen könyvük indított ilyen sikeresen. Annyira boldog és hálás vagyok!
Nélkületek baszhatnám az egészet. 💕

Egyébként még több oldalról és tőlem is rendelhető az [email protected] címen.☺️

Ui.: a bolti készletek nagyon esetlegesek, de
online mindenhol megrendelhető és lehet
bolti átvételt kérni. 😉

Rendelési linkek:
https://www.libri.hu/konyv/domjan_vivien.futnitanulok.html

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Domjan_Vivien_futnitanulok&type=22&id=364009

Folyamatosan jönnek velem szembe a hétvégi maratonon készült fotók, és bár első pillantásra sok nagyon hasonló van, mégis az összeset megnézem. A fáradt, de boldog szemek, a mosolyok, a még feldolgozatlan siker különleges aurája lengi be mindet. Azt hiszem, az elmúlt másfél évben túl elfogult lettem a futással és a futókkal kapcsolatban, de egyszerűen csodálok mindenkit, aki ezt a sportot választja. Tudom, kicsit disszonáns, hisz én is ezt űzöm, de éppen most szerveztünk egy önismereti workshopot, így egye fene, kicsit magamat is csodálom, na.
Szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy tengermély tiszteletem! A nyakatokban érem, az okleveleteken a nevetek és néhány szám. Néhány szám, ami most éppen vagy nagyon fontos, vagy pont mellékes, mert csak az számít, hogy megcsináltad. Ne kérdezzétek, hogy honnan tudom, de Pitagorasz azt mondta, hogy „Minden dolog mögött számok rejlenek.” És távol álljon tőlem, hogy belekössek, de szerintem minden szám mögött dolgok rejlenek. De vagy ezer. Döntések, pillanatok, nagylevegők, k***ajó napok és rohadt rosszak. Ki nem mondott vagy túl korán kimondott szavak. Nyögvenyelős három kilométerek és világból kirepítő tízesek. Folyamatos tervezés, a határok tiszteletteljes legyőzése, a rajtnál érzett furcsa gyomorszorítás és az a leírhatatlan eufória, amikor az utolsó métereken már tudod, hogy minden megérte, mindjárt belépsz oda, ahova indultál. Nem a rajtvonaltól. Annál sokkal messzebbről és sokkal régebben. Amikor először felhúztad azt a k***a futócipőt. Tudom, hogy végtelen mennyiségű szám van, de szerintem ahhoz még sincs elég, hogy kifejezze, milyen baszott messze jutottál már.

Ui.: engedjétek meg, hogy ezt a szöveget a júniusi félmaratoni célba érkezésem után készült képpel illusztráljam. Háromórás nyomortanya után sírtam a boldogságtól, miközben megfogadtam, hogy ezt soha többet nem. Azóta már kiderült, hogy a szavam nem sokat ér…🤦🏼‍♀️