Nails by Vevér Hajni

Nails by Vevér Hajni

Megosztás

Várok szeretettel mindenkit,aki szeretné megszépíteni kezeit egy szép géllakkal vagy műkörömmel.:)

13/04/2021

Kedves Vendégeim! Nem hagylak titeket magatokra!!!
Van 2körmös kollegina, akihez tudtok menni, és nagyon szívesen vállalnák a körmeiteket!😊
Mindketten nagyon kedvesek és szépen dolgoznak. 😊
Szitó Tímea volt kolléganőm az angyal műhelyben. Megtaláljátok az ismerőseim között, de a délutánok nála neccesebbek.
Illetve Mészáros Vivien a másik kollegina, akit személyes nem ismerek, de bátran merem ajánlani.😊
Mindketten a 19.kerületben dolgoznak, pár utcányira a szalontól. 😊
Hivatkozzatok rám nyugodtan!!! ❤️

05/04/2021

Kedves Vendégeim!
Bár ünnep van, én mégis egy rossz hírrel szolgálok!😥
5.5év után, a mai napon kiköltöztem a szalonból.😥
Sajnálom, hogy így alakult!
Nagyon megszerettelek titeket, szerettem nektek csodákat alkotni.
Ez a csodálatos szakma által sok szuper embert ismertem meg, van olyan akivel szoros barátság alakult ki köztünk.🤗❤️
Nagyon hálás vagyok azért is, ahogy végigasszisztáltátok velem a kutyusom műtéteit, és egy emberként megértően segítettetek abban a helyzetben.
Az elmúlt egy év kitartásáért is köszönettel tartozom!
De sajnos több tényező együttállása miatt meg kellett hoznom ezt döntést!
Most új fejezet kezdődik az életemben...
Szeretnék mindenkivel telefonon is beszélni, így akit nem zavar a mai napon délután/kora este egy hívás tőlem, az írjon, és felhívom! (a többieket természetesen az elkövetkezendő napokban)
Köszönök nektek mindent!❤️🥰
Puszi, Hajni

Photos from Nails by Vevér Hajni's post 13/03/2021

Ezek még azelőtt készültek, mielőtt be kellett zárni. 😊
Örülök, hogy elmaradtam a megosztásukkal, így jutott mostanra is posztolnivaló.😁

04/03/2021

Kedves Vendégeim! Kérek szépen egy kicsi türelmet, mindenkit meg fogok keresni az időpont módosításokkal kapcsolatban!
Köszönöm! Puszi😘

24/02/2021

Frissítem az információt, hogy ne legyen elfeledve!
(a házirend el nem olvasása, nem mentesít annak betartása alól)

Házirend!
1.
Sajnos elsők között ki kell emelnem a kísérőkre vonatkozó részt...
Kérlek ne hozzatok magatokkal kísérőt. Mint tudjátok az egész szalonnak kicsi erre a kapacitása, legfőképpen az én kis kuckóm. Örülök, hogy ketten elférünk kényelmesen. Ráadásul nem tudunk olyan kötetlenek sem lenni, mint kísérő nélkül.
És az sem elhanyagolható, hogy nagyon zavaró, amikor a kísérő türelmetlen. 🤔 Olyankor szívem szerint bele sem kezdenék a munkába.
2.
A következő pont a késés/korán érkezés...
Ez mindig kardinális kérdés nálam.
2.1
Késés:
Nagyon max a 15percet tudom elfogadni, az ezutáni késés esetén sajnos új időpontot kell egyeztetnünk, mert belecsúsznék a következő vendégbe.
Emberek vagyunk, késhetünk, velem is előfordul, de mindenképpen jelezzétek, kérlek.
2.2
Korán érkezés:
Kérlek, ha előbb érkezel, akkor hívj fel, hogy tudsz e jönni, végeztem e már?! Ha nem akkor megkérlek egy e.ü sétára, vagy egy kvzásra a szomszédos cukiban(ennek is a kicsi hely a magyarázata)
Még lehet nálam vendég, vagy leülnék megebédelni,elintéznék egy telefont...stb

3.
Lemondás/nem megérkezés:
Lemondani az időpont előtt legkésőbb 24 órával lehetséges, különben a következő időpontnál 40%-ot vagyok kénytelen felszámolni.(ezalól természetesen vannak kivételek)
Ha nem jösz el, és nem jelzed nekem, akkor legközelebbi időpontot, csak abban az esetben tudok adni, ha az elmaradt szolgáltatás 100%-át kifizeted előre.

4.
Betegség:
4.1
Betegen kérlek NE gyere.,inkább beszéljünk meg másik időpontot (akkor is ha ez 24órán belül történik).
Nem szeretném elkapni, sem továbbadni másoknak.
Amennyiben a munka közben derül ki, hogy beteg vagy, félbehagyom a munkát és megkérlek, hogy menj haza(akár félkész körömmel is) ! Természetesen a szolgáltatás árát felszámolom, hiszen én jelen vagyok, a munkát el szerettem volna végezni!
4.2
Amennyiben én vagyok beteg, és le kell mondanom az időpontokat, akkor kérlek légy megértő, hiszen nem szeretném végigszenvedni a napot, de legfőképpen nem akarlak megfertőzni.
5.
Mit illik és mit nem?
5.1
Rágózás:
Kérlek NE tedd!!!!
Nagyon zavaró, amikor 1-1.5-2órán keresztül valaki az arcodba csámcsog, ráadásul ez olyan apró mozdulatokkal jár, amit lehet észre sem veszel, de egy mintánál vagy franciánál nagyon is számít.
5.2
Telefon:
Készítsd elő, és kérlek csak akkor vedd fel ha nagyon fontos, de akkor is csak kihangosítva. Facebook, viber... Stb,egyszóval csacsogás... TILOS!!!!!!
6.
Időpont kérés!
6.1
Facebook:
Ha facebookon kérsz időpontot, akkor kérlek
H-P 8:00-20:00-ig tedd ezt,
Szo 8:00-13:00-ig,de csak ha nagyon muszáj,
V:ne!
Szabadság alatt:ne!
Ha nem válaszolnék az nem azért van mert bunkó vagyok, hanem valószínűleg dolgozom.. Ha 1napon belül nem válaszolok, akkor kérlek jelezd,mert természetesen előfordulhat hogy elfelejtem.
6.2
Telefon:
H-P 8:00-20:00
Szo-V ne tedd kérlek
Szabdság alatt se!
6.3
Más fórumon kérlek ne keress, mert csak ez a két lehetőség van
6.4
Decemberre csak 50% foglaló fizetésével tudok időpontot adni,és a megbeszélt időponton abban a hónapban nem tudunk variálni. Amennyiben nem jösz el, úgy a foglalót nem áll módomban visszaadni!!! Itt is vannak kivételek, viszont azt én szeretném eldönteni, hogy ki az aki mentesül ezalól.
6.5
Időpont kérésnél kérlek jelezd előre amennyiben szeretnél díszítést(festett minta, minden köröm díszítve legyen, francia, ombre, szórógyöngy, teli kő... Stb) , vagy nem megszokott körmöt, mindenkire fix időt húzok ki, így az extra kérések csak akkor férnek bele, ha előre szólsz.
7.
Szabadság!!!
Ha szabadságra megyek azt mindig jó előre jelzem nektek személyesen és facebookon is.
Kérlek jegyezzétek meg, és ne zavarjatok abban az időben.
Ne tegyetek megjegyzést arra, hogy mennyi időre megyek, mert én sem teszem ezt amikor ti számoltok be a szabdságotokról.
8.
Tisztelet!
Sajnos volt, hogy éreztem azt, hogy 1-1 adott vendég szerint én azért vagyok, mert ő eltart, vagy hogy az én munkám nem munka...
Kérlek titetek, higyjétek el hogy ez is munka, sőt...
És az lehet, hogy én a ti pénzetekből élek,viszont én készítem a körmeiteket.
Ez egy oda-vissza tisztelen múló kapcsolat.

9.
Szolgáltatás kifizetés a munka elvégeztével esedékes. A díszítéseket is!!!!!
Nincs hitel, és nem lehet alkudni az árból.

10.
Műköröm készítés előtt/közben/után

Előtte:Ne krémezz, mert nem lehet maradéktalanul lemosni a krémet, és felválást okozhat.
Közben:Ne nyúlj semmihez, mert összezsírozhatjuk a körömlemezt, ami a tapadást nehezíti. Szöszös lehet, ami nem esztétikus.
Utána:Ne feszegesd, ne használd súroló helyett, Ne nyiss vele dobozos üdítőt, vagy zsugorfóliát. Kertészkedéshez ne használd ásó helyett. Ne kocogtasd az asztalhoz. Alulról ne pattogtasd. Ne használj maró vegyszereket kesztyű nélkül. Ez mind mind a tartósságát befolyásolja.

Nagyon szépen köszönöm a megértést! 😊😘

06/02/2021

Babyboomer.😊

06/02/2021

Pink.😎

06/02/2021

Egy kis tél, egy kis tavasz. 🤗

06/02/2021

💕

06/02/2021

Scarabeus poros

06/02/2021

Színkavalkád

06/02/2021

Még egy kicsi téli⛸️❄️

Szeretnéd, hogy a(z) vállalkozásod elsőként szerepeljen az Manikűrös tematikájú vállalkozások között Budapest városában?
Kattints ide a szponzorált hirdetés igényléséhez.

Kategória

Telefonszám

Cím


Ady Endre út 51
Budapest
1196